Author Archives: Serege Krisztina

Őszi népdaléneklési verseny

A harmadik, Őszi Tehetségnap programsorozatának első rendezvényére került sor október 18-án, csütörtökön délután, az ŐSZI NÉPDALÉNEKLÉSI VERSENY keretében, Intézményünk kis tornatermében. A Szegedi Dózsa György Általános Iskolában most már harmadik alkalommal rendezték meg az Iskolai Népdaléneklési Versenyt, mely a zenei tehetségek megmutatkozásának, felkutatásának egyik legalkalmasabb területe. A mostani verseny egyben egy nyertes pályázati támogatás eredménye is volt. Alapítványunk a Szeged város által kiírt Kulturális támogatás 2018 című pályázat nyertese lett, így financiális támogatásban is részesült a verseny. Talán a mostanit kísérte a legintenzívebb érdeklődés, mintegy félszáz szülő, érdeklődő volt kíváncsi a harminckilenc versenyzőre, akik két népdalt hoztak és mutattak meg a közönségnek. Egy korosztályuknak megfelelő kötelezőt, és egy szabadon választottat. A zsűri tagjait a Szegedi Király-König Péter Zeneiskola intézményvezetője, Iskolánk intézményvezető helyettese és egyik kollégája alkotta. Színvonalas, kivételesen szép, jól kidolgozott, tisztán csengő produkciókat hallhattunk, megerősítésként azt a megállapítást, mely szerint népdalkincsünk örök érvényű és kivételesen szép, változatos.

 Helyezettek: 

1. korcsoport:

1. helyezett: Botlik Gréta

2. helyezett: Horváth Ádám

3. helyezett: Papdi Vivien Bianka

2. korcsoport:

1. helyezett: Csáki Hanna

2. helyezett: Hargitai Levente

3. helyezett: Bagi Máté

3. korcsoport:

1. helyezett: Szabó Enikő

2.helyezett: Hornok Csilla

3. helyezett: Temesvári Nóra Adrienn

4. korcsoport:

1. helyezett: Farkas Csaba Patrik

2. helyezett: Vesselényi Ákos

3. helyezett: Jancsó Zoé

Különdíjasok:

Csáki Zsombor

Pető Barnabás

Nagymihály Boglárka

Jámbor Bende

 

Iskolai megemlékezés 1956. október 23-ról

Pénteken, október 19-én, az ötödik órában Intézményünk ünnepélyes keretek között, emlékezett meg Nemzeti ünnepünkről, 1956. október 23-ról.
Igen szép, különleges műsor készült erre az alkalomra, sokunknak maradandó emléket adva, köszönet érte Feketéné Radnai Edit Tanárnőnek. Az előadás egyik érdekessége a szóló énekek mellett, a Kormorán együttes kifejezetten idevaló dalai voltak, melyekkel még érzelemmel telibb lett a hangulat. Emelkedettség és odafigyelés jellemezte ezt a mintegy fél órát.
Az ünnepség a zászló bevonulást követően, az Iskola Kórusa által előadott Himnusz eléneklésével indult, mely méltó bevezetője volt az elkövetkezendő harminc percnek. Felkészítője Mészárosné Surányi Olga Tanárnő volt.
Ezt követően a 7. A osztályosokat láthattuk, hallhattuk a tornacsarnok képzeletbeli színpadán.
Jó érzés volt látni, és érezni diákjaink színvonalas és együtt érző énekét, verseit és mozdulatait.
A megemlékezés kifejezetten érzelmes pillanata a koporsók feletti gyászt idéző jelenet volt, a Kormorán együttes Ne sírj című opuszának lélekemelő dallamaival kísérve. Ezek a percek csak fokozták ünnepi, szomorúba hajló érzéseinket, hiszen tudjuk jól, ismételten egy sok áldozattal járó, ma is ható vesztes forradalomról van szó. Ez az ünnep jeles dátum kifejezetten azok számára, akik hozzátartozóik, ismerőseik révén is közvetetten, de annál elevenebben „átélhették” október 23. élményét, örökre ható fájdalmát.
Felemelően szép volt a pénteki megemlékezés, reméljük sok tanulónk számára adott maradandó emléket.

DICSÉRET ÉS HÁLA MINDENKINEK, AKI RÉSZT VETT AZ MEGEMLÉKEZÉS MÉLTÓ MÓDON TÖRTÉNŐ MEGÜNNEPLÉSÉBEN.

SzeReTeD – ahol a tudományt megszereted!

Október 12-én, a Szegedi Dózsa György Általános Iskola alsós tanulók csapata – Csáti Ábel, Gábor Alex, Sebestyén Lili, Számfira Lili, Verebély András – részt vett a VII. Természettudományos Kalandtúrán, amelyet a Szegedi Regionális Természettudományos Diáklaboratórium szervezett meg az iskolás gyermekek részére.

A nap folyamán a tanulók bebarangolták egész Szegedet a játékos feladatok során. A kisdiákok nagyon élvezték az egész délelőttös elfoglaltságot, a keresgélést, kutatást, melyet a természettudomány témaköre köré építettek fel.

Könyvtárosi állás a Szegedi Dózsa György Általános Iskolában

Szegedi Tankerületi Központ 

a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján

pályázatot hirdet

Szegedi Dózsa György Általános Iskola 

könyvtáros (nevelő-oktató munkát segítő)

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő

A munkavégzés helye: Csongrád megye, 6721 Szeged, Szent György tér 7.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Könyvtárosi feladatok ellátása.

Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a(z) előmenetel és az illetmény megállapítás tekintetében a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, valamint a pedagógusok előmeneteli rendszeréről szóló 326/2013 (VIII.30.) Kormányrendelet rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:

felsőfokú képesítés, könyvtáros, büntetlen előélet, cselekvőképesség, magyar állampolgárság

 A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

• felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások),

• tanítói/tanári végzettség

• drámapedagógiai gyakorlat és/vagy végzettség

• nyitott személyiség

• kreativitás

• elhivatottság

• tankönyvfelelősi beosztásban szerzett tapasztalat

• pályázat írásban jártasság

 A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

• szakmai önéletrajz

• végzettséget igazoló iratok másolata

• 90 napnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány

• nyilatkozat arról, hogy a pályázó hozzájárul a teljes pályázati anyagának sokszorosításához, továbbításához (harmadik személlyel közléséhez)

• nyilatkozat arról, hogy a pályázó hozzájárul személyes adatainak pályázattal összefüggő kezeléséhez

 A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2018. december 1. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2018. október 31.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt dr. Szuromi István intézményvezető nyújt, a 62/795-590 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

•Postai úton, a pályázatnak a Szegedi Tankerületi Központ címére történő megküldésével (6791 Szeged, Szent György tér 7. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: TK/062/008344-1/2018 , valamint a munkakör megnevezését: könyvtáros (nevelő-oktató munkát segítő).

•Elektronikus úton dr. Szuromi István intézményvezető részére a igazgato.dozsa.iskola@int.ritek.hu e-mail címen keresztül

A pályázat elbírálásának módja, rendje:

A pályázat elbírálásáról – az intézményvezető javaslata alapján – a kinevezési jogkör gyakorlója dönt.

A pályázat elbírálásának határideje: 2018. november 30.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2018. október 14.

A pályázati kiírás közzétevője a személyügyi központ. A pályázati kiírás a munkáltató által a személyügyi központ részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

Tanévnyitó ünnepség a Dózsában

2018. szeptember 3-án reggel a jól ismert gyerekzsivajtól lett hangos iskolánk tornacsarnoka. Nem csoda, hiszen ezen a napon 8 órakor tartottuk a tanévnyitó ünnepélyt. A tanulók az alkalomhoz illően ünneplő ruhában jelentek meg. Az első osztályosok még kicsit megszeppenve, bátortalanul vonultak be osztálytanítóik vezetésével. A korábbi évekhez hasonlóan most is jelképes ajándékkal lepte meg őket az iskola vezetősége. A 3.a és 3.b osztályosok angol és olasz nyelvű éneket és táncot mutattak be a megjelenteknek. Felkészítő tanáraik: Bölöni Ágnes, Faludiné Lovas Mária, Feketéné Radnai Edit, Huszár Ágnes, Vezér Edina. Dr. Szuromi István Igazgató Úr ebben az évben is tartalmas ünnepi beszédet tartott. Tájékoztatta a diákokat és a megjelent szülőket az iskolában nyáron történt változásokról és a 2018/2019-es tanévben előttünk álló feladatokról. Kiemelte, hogy a nyáron a DÓZSA GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA csatlakozott a BOLDOG ISKOLA mozgalomhoz, mivel a nevelőtestület valamennyi tagja úgy gondolta, fontos nekünk az, hogy a diákjaink jól érezzék magukat az iskolánkban. Bemutatta az új kollégákat: Horváthné Szabó Éva Klára rajz szakos pedagógust és Tompa Erika könyvtárost. Ebben a tanévben 461 tanuló kezdi meg tanulmányait az intézményben. Az ünnepély a Szózat elhangzásával ért véget. Majd a diákok osztályfőnökeik vezetésével elvonultak tantermeikbe, ahol osztályfőnöki órákkal folytatódott az első nap.

Tanévnyitó ünnepség

Tisztelt Szülők!
Kedves Diákjaink!

2018. szeptember 3-án (hétfőn) 7.45-kor gyülekezünk az iskola udvarán. Amennyiben esik az eső, akkor a tanulók az osztálytermeikben gyülekeznek az osztálytanítók és az osztályfőnökök felügyelete alatt.

Tanévnyitó ünnepélyünk 8.00-kor kezdődik.(rossz idő esetén a tornacsarnokban)
A tanévnyitó ünnepségen felül fehér színű felsőben (blúz, ing, Dózsás iskolai póló) vegyenek részt a diákok.
A tanulók erre a napra tankönyvet ne hozzanak magukkal. Elegendő egy füzet, ceruza illetve toll.
Az ünnepség után az alsó tagozatosoknak 3, a felső tagozatosoknak 4 osztályfőnöki órájuk lesz.
Az órák után ebédeltetés következik majd a megszokott módon töltik diákjaink a délutánt az iskolában.
Akik írásos szülői engedéllyel rendelkeznek azok a megjelölt időpontban hazamehetnek.

Keddi napon, már a hétfőn megkapott órarend alapján folyik a tanítás. Minden egyéb kérdéssel az osztálytanítókhoz, osztályfőnökökhöz lehet fordulni.

Mindenkinek sikeres, eredményes és boldog tanévet kíván az iskola vezetése!

Elismerés

2018. augusztus 28-án a Csongrád Megyei Tanévnyitó Ünnepségen ünnepélyes keretek között vehette át Iván Zsuzsanna, iskolánk intézményvezető helyettese, az EMMI minisztere által aláírt elismerő oklevelet.

“Tudatos, elkötelezett, élenjáró környezeti nevelői, ökoiskolai tevékenysége elismeréseként.”

Az iskola valamennyi dolgozója nevében gratulálok a rangos elismeréshez.

Dr. Szuromi István, intézményvezető

Kréta rendszer bevezetése

Iskolánk a 2018/2019-es tanévtől át áll a Kréta Iskolai Alaprendszer használatára, melynek felülete elérhető a weboldalunkon megjelenített EKRÉTA gombra kattintva.

A hozzáféréshez szükséges egyedi belépési adatokat, a rendszer teljes beüzemelése után elérhetővé tesszük diákjaink és a szülők számára is.

A felülettel, annak használatával ezen a linken elérhető tudásanyag segítségével: www.tudasbazis.ekreta.hu ismerkedhetnek meg.

Emlékeztető

Kedves Elsős Szülők!

A Fészekrakót augusztus 30-án délután fél 5-től fél 6-ig tartjuk az iskolában.

Mindenkit szeretettel várunk!

Kósné Kiss Magdolna és Szabóné Csepregi Boglárka

elsős tanítónők

Magyar Bajnoki eredmények

A Dózsa György Általános Iskola tanulói nagyon szép eredményeket értek el nyáron, a Kajak – Kenu Magyar Bajnokságon. A Gyermek – kölyök kategóriában hét 1. helyezett, nyolc 2. helyezett, kettő 3. helyezett, kettő 4. helyezett, négy 5. helyezett, kettő 6. helyezett, három 7.helyezett, kettő 9. helyezett, három 10. helyezett, kettő 12. helyezett és egy 20. helyezett lett, iskolánk tanulói közül.
Ifjúsági – serdülő kategóriában pedig minden tanulónk, aki a versenyen indult, szép helyezést ért el.

Molnár Csenge volt Dózsás diák ifjúsági világbajnoki ezüst, és bronzérmet szerzett, valamint kijutott a Felnőtt Világbajnokságra, ami csütörtökön kezdődik.

Csorba Zsófia volt Dózsás diák kijutott az Ifjúsági Síkvízi, és a Maraton Európa Bajnokságra is. A Maraton szakágban bronzérmet szerzett. Majd kijutott a Maraton Világbajnokságra is, amelyet majd szeptemberben rendeznek meg.

Csanki Márk, Papp László jelenlegi tanulóink, többszörös Magyar Bajnokként, kijutottak az Olimpiai Reménységek Versenyére, amelyet majd szeptemberben rendeznek meg.

Gyermek – kölyök kategória:

1. KISS ÁGNES – C1 Női Kölyök U13-U14 500 méter
1. KISS ÁGNES – C1 Női Kölyök U13-U14 2000 méter
1. CSANKI IMRE-SLÉBER PATRIK-SZÉNÁSI KRISTÓF – C1 Férfi Kölyök U14 3×200 méter
1. MOLNÁR DÁNIEL-SZILÁGYI BALÁZS-MEGYESI BOTOND – C1 Férfi Kölyök U14 3×200 méter
1. GYÁNYI LEVENTE-MOLNÁR CSANÁD – C2 Férfi Kölyök U14 1000 méter
1. MOLNÁR CSEPKE-VARGA NELLI – PC2 Férfi Gyermek U10-U12 2000 méter
1. MOLNÁR CSEPKE-VARGA NELLI-PARAGI PETRA-GYÁNYI LEVENTE – MC1 Férfi Gyermek U10-U12 4×300 méter
1. TUBAK ZÉTÉNY-SZARKA KRISZTIÁN – PC2 Férfi Kölyök U13 2000 méter2. KISZELY PETRA – C1 Női Kölyök U13-U14 2000 méter
2. GYÁNYI LEVENTE – C1 Férfi Kölyök U14 2000 méter
2. BODÓ BRÚNÓ-TÖRÖK PÉTER-FEHÉR LEVENTE-MARANEC-DÓZSA ZSOMBOR – PC4 Férfi Gyermek U10-U12 2000 méter
2. PARAGI PETRA – MC 1 Férfi Gyermek U10-U12 2000 méter
2. HÁZI ÁBEL-BAKOS ÁGNES-SZABÓ LEVENTE-NYERGES CSENGE – MK1 Vegyes Gyermek U12 4×300 méter
2. KISZELY PETRA – C1 Női Kölyök U13-U14 500 méter
2. GYÁNYI LEVENTE – C1 Férfi Kölyök U14 1000 méter
2. BALOGH MÁTÉ-DUNAI RAJMUND-BAGI MIKLÓS – K1 Férfi Kölyök U14 3×200 méter
3. MOLNÁR DÁNIEL-SLÉBER PATRIK – C2 Férfi Kölyök U14 2000 méter
4. CSANKI IMRE-MEGYESI BOTOND – C2 Férfi Kölyök U14 2000 méter
4. MOLNÁR DÁNIEL-SLÉBER PATRIK – C2 Férfi Kölyök U14 1000 méter
5. CSANKI IMRE-MEGYESI BOTOND – C2 Férfi Kölyök U14 1000 méter
5. MOLNÁR CSANÁD – C1 Férfi Kölyök U14 2000 méter
5. GYÁNYI MILÁN – MC1 Férfi Gyermek U10-U12 2000 méter
6. TUBAK ZÉTÉNY-SZARKA KRISZTIÁN – C2 Férfi Kölyök U14 1000 méter
7. SZILÁGYI BALÁZS – C1 Férfi Kölyök U14 2000 méter
7. ÖRDÖGH FLÓRA-ZS. SOMLÓ ZSUZSANNA – PC2 Férfi Gyermek U10-U12 2000 méter
9. HORVÁTH-FOCK ERIK-SZABÓ LEVENTE – MK2 Férfi Gyermek U12 2000 méter
9. BALOGH MÁTÉ-DUNAI RAJMUND-BAGI MIKLÓS-TÖRÖK LÁSZLÓ – K4 Férfi Kölyök U13-U14 1000 méter
10. BALOG ZSOMBOR-MARÓTI BENCE-FLACH DIÁNA-LEHŐCZ ELIZABET
12. BORBÉLY PATRIK-CSÁTI MÓRIC – PC2 Férfi Gyermek U10-U12 2000 méter
13. MOLNÁR-GÁBOR GYÖRGY – MC1 Férfi Gyermek U10-U12 2000 méter
16. DORNBACH DÁNIEL – MC1 Férfi Gyermek U10-U12 2000 méter
20. POZSGAI BULCSÚ – MC1 Férfi Gyermek U10-U12 2000 méter

Ifjúsági – serdülő kategória:

1. CSANKI MÁRK – C1 Férfi U15 2000+200 méter (2000 méter)
1. CSANKI MÁRK – C1 Férfi Serdülő U15 1000 méter
1. CSANKI MÁRK-SEGURA-BARANYAI DÁNIEL-PAPP LÁSZLÓ – C1 Férfi Serdülő U15-U16 3×200 méter
1. PAPP LÁSZLÓ – C1 Férfi Serdülő U15 2000 méter
2. KISS ÁGNES-KISZELY PETRA-Matkovics Lili-Szkárosi Laura (mindkettő KSI) – C4 Férfi Serdülő U15-U16 500 méter
2. CSANKI MÁRK-PAPP LÁSZLÓ – C2 Férfi Serdülő U16 1000 méter
2. CSANKI MÁRK – C1 Férfi U15 2000+200 méter (200 méter)
3. VUGERNICSEK TAMÁS – C1 Férfi Serdülő U15 500 méter
3. SEGURA-BARANYAI DÁNIEL-BODÓCZKI MILÁN – C2 Férfi Serdülő U15 500 méter
3. BALOGH PATRIK-KÓKITY RICHÁRD-WIEGAND ARNOLD-FLACH ROLAND – C4 Férfi Serdülő U15-U16
5. VUGERNICSEK TAMÁS – C1 Férfi Serdülő U15 1000 méter
5. ZS. SOMLÓ DÁNIEL – C1 Férfi U15 2000+200 méter (2000 méter)
5. KÁLMÁN BRENDA – C1 Női Serdülő U15-U16 200 méter
6. WIEGAND ARNOLD-FLACH ROLAND – C2 Férfi Serdülő U15 2000 méter
7. ZS. SOMLÓ TAMÁS – C1 Férfi Serdülő U15 1000 méter
7. MISKOLCZY FRUZSINA – C1 Női U23 500 méter
7. KISZELY ZSÓFIA-SZABÓ ANNABELLA – C2 Női Ifjúsági U17-U18 500 méter
7. ZS. SOMLÓ DÁNIEL – C1 Férfi Serdülő U15 500 méter
7. ZS. SOMLÓ DÁNIEL – C1 Férfi U15 2000+200 méter (200 méter)
8. BALOGH PATRIK-KÓKITY RICHÁRD – C2 Férfi Serdülő U15 2000 méter

Étkezési időszak 2018/2019 tanév

2018/2019 tanítási év étkezés térítési díj befizetési időpontjai – az intézmény épületében.

Étkezési időszak 2018/2019
tanév

Befizetés napja

Befizetés ideje

Befizetés napja

Befizetés ideje

2018. 08. 21.

7:00 – 13:40

2018. 08. 22.

10:00 – 17:00

Szeptember

2018. 09. 12.

7:00 – 13:40

2018. 09. 13.

10:00 – 17:00

Október

2018. 10. 15.

7:00 – 13:40

2018. 10. 16.

10:00 – 17:00

November

2018. 11. 14

7:00 – 13:40

2018. 11. 15

10:00 – 17:00

December

2018. 12. 12.

7:00 – 13:40

2018. 12. 13

10:00 – 17:00

Január

2018. 01. 16.

7:00 – 13:40

2018. 01. 17.

10:00 – 17:00

Február

2018. 02. 13.

7:00 – 13:40

2018. 02. 14.

10:00 – 17:00

Március

2018. 03. 13.

7:00 – 13:40

2018. 03. 14.

10:00 – 17:00

Április 

2018. 04. 10.

7:00 – 13:40

2018. 04. 11.

10:00 – 17:00

Május

2018. 05. 15.

7:00 – 13:40

2018. 05. 16.

10:00 – 17:00

Június

Tankönyvosztás az iskolában

Tisztelt Szülők!

Tankönyvosztás a következő időpontokban lesz az iskolában. 

2018. 08. 23-án: 08:00 – 16:00

2018. 08. 24-én: 10:00 – 16:00

 A kistornateremben minden évfolyam részére, a könyvtárban 3 – 8. évfolyam számára.

Ebédbefizetés

Tisztelt Szülők!

Az ebéd befizetésére a következő időpontokban lesz lehetőség az iskolában:

Szeptember:

2018.08.21 7:00-13:40

2018.08.22 10:00-17:00 

Október:

2018.09.12 7:00-13:40

2018.09.13 10:00-17:00

November:

2018.10.10 7:00-13:40

2018.10.11 10:00-17:00